Schwarza – Lajta – Evezz haza!
A Schwarza
Ifjú koromban télen-nyáron jártunk a Schneebergre és a Raxra hegyet mászni. A kettő között húzódik a Höllental, benne a kristálytiszta vízű hegyi folyócskával, a Schwarzával. Ennek a partján is vezet egy kis ösvény, amiről nagyon jól rálátni hogy töri magának az utat a meredek sziklák közt. Csodálatos!
Kíváncsi voltam merre visz az útja, hogy kerül végül a tengerbe, és ekkor fedeztem fel, hogy a Schwarza tulajdonképpen a Lajta “forrása”. Gyorsan kapcsoltam is, hogy akkor elviekben a kedvenc hegyi patakomról haza is evezhetnék Dunakilitire. Google térképen végigjártam az útvonalat, és valóban Schwarza – Lajta – Mosoni-Duna összeköttetésben van. Vagyis elviekben volna! Találtam ugyanis pár szakaszt a térképen, ami a légifotók alapján száraz, akár a Duna-elszivárgás a Felső-Dunán. 10 km-es szakaszokról beszélünk. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy csak azért száraz a fotón, mert a műhold épp egy száraz időszakban készítette, vagy valóban porzik a meder, mint a szomjas ember veséje. Nem kaland, ha nincs benne nehézség, gondoltam 10 km-t akár a kiskocsin is elhúzom a kajakot. Vágjunk hát bele.
Egy kedves ismerőssel, Ernővel ( aki ugyancsak ismeri a vidéket) felpakoltuk a kajakot és útnak indultunk. Az oda vezető utat úgy terveztük meg, hogy a kulcsfontosságú száraz szakaszokat közelről is szemügyre vegyük. Az első ilyen hely Katzelsdorf. A Lajta forrásaként jelölt Haderswörth-től 4,5 km-re lévő városkánál 10 km-es száraz meder fogadott. Hát jó, nézzük meg a következő kérdéses szakaszt. Neunkirchennél borzasztó látványban volt részünk. A Schwarza medrében derékig érő gaz, víznek nyoma sem volt. Annyira nem kaptam szikrát, hogy még fotót sem készítettem. Egyre inkább szembesültem annak lehetőségével, hogy ez a túra nem olyan lesz, mint aminek megálmodtam. Az utolsó szeget az verte be, amikor már Gloggnitz környékén ismét felbukkant a Schwarza az út mellett, és abban hatalmas kőzárásokon kívül csak minimális vizet láttunk.
“Hát Ricsi, el kell gondolkodnod rajta, hogy evezni akarsz, vagy kiskocsin húzni a kajakot, mert itt víz nagyon kevés van. “ – mondta Ernő.
Ha már egyszer idáig autóztunk, nézzük meg a Höllental-t, ott van egy szakasz ahol szoktak raftingolni, legalább merítsem meg a kajakot a Schwarzában, aztán menjünk vissza a Lajtára.
Így is tettem, egy másfél órás kis lesiklásban volt részem. Az I-III. vadvízi besorolású, 12 km-es szakasz látványa, kihívásai feledtették velem a csalódottságot. Nem is volt lehetőség a száraz mederre gondolni, mert minden pillanatban fókuszálni kellett hogy időben manőverezzek a vízből kiálló kövek, és a belógó fák között. A parton gyalogtúrázók, piknikezők, fotósok pihentek, és néztek csodálkozva, ahogy elsuhanok mellettük. Valljuk be az 5,2 m-es tengeri kajak nem megszokott látvány errefelé. Az egyetlen kajakos akivel találkoztam, egy köszöntést bírt kipréselni meglepődött arcából.
Őrültségekben benne vagyok, de az már több mint hülyeség lett volna, hogy a Schwarza teljes fennmaradó szakaszán, plusz a Lajta-elszivárgás 10 km-es szakaszán, falvakon, városokon keresztül végig kiskocsin húzzam a kajakot. Így adrenalinnal kicsit feltöltődve, úgy döntöttem, kihozom a lehető legjobbat a tervezett túrából és a Lajtán fogok hazáig evezni.
Lajta
Szombat délután 4 körül Ebenfurt városában a híd alatt szálltam vízre. Ernőtől elbúcsúztam, majd megkezdtem a Lajta kalandot.
A Wimpassingig tartó 8 km-en 50-100 m-enként ki-beszálltam és bokáig érő vízben, néhol hódgátakon át húztam a kajakot.
Igazi vadregényes táj lehetne elegendő vízmélységnél.
Megkönnyebbültem, mikor Wimpassing városnál balról becsatlakozott a Werkskanal és elegendő vizet biztosított, hogy innen kajakban ülve folytassam az utat.
Már kezdett rámesteledni, ezért figyeltem a kiszállásra alkalmas helyeket. Többnyire meredek a part, fákkal, bokrokkal benőtt, ezért minden kiszállásra alkalmas hely egy kincs. Főleg ha bivakolásra alkalmas, nem túl dús aljnövényzettel megáldott a hely. Ki is kötöttem a legelső lehetőségnél. Az a tapasztalat, ha csak halogatod, hogy lesz még jobb is, akkor még sokat evezhetsz a következőig.
Felállítottam egyszerű kis táborhelyemet: ponyva, bivakzsák, matrac, szúnyogháló.
Kidobtam a nedves ruhákat egy kötélre száradni és nekiálltam a vacsora elkészítésének. Klaudia szerencsére gondoskodott minden napra megfelelő túrakajáról: kiporciózott nekem egy adag kuszkuszt és szalonnát, ami kb.10-15 perc alatt kész is volt.
Kicsit fújt a szél, talán ennek is köszönhető, hogy kevés szúnyog volt. Annál erősebb volt a hódmozgás. Egész éjjel hallottam a munkálkodásuk. Ilyenkor csak bízni lehet, hogy nem éppen rád döntik a vacsorájuk.
Másnap a reggeli zabkása elfogyasztása után összepakoltam, majd bizakodva újra vízre tettem a kajakot és gyors iramban haladtam tovább.
Leithaprodersdorfnál egy kis fahídon a Kanu-Ausstieg felirat volt látható (Wimpassingtól idáig szoktak kenuzni), persze nézőpont kérdése, ahol ki lehet szállni, ott be is . 😀 Szóval folytattam tovább,(kb.8,5 km) egészen Kotzenmühle-ig. A híd előtt kis táblácska nyíllal jelezte hogy soroljak ki a bal oldali kis csatornába, és emeljek át. Talán 200 m-t kellett kiskocsizni az erőműig, ahol a hallépcső mögött tudtam vízre rakni a kajakot.
A vízmélység siralmas volt. Csak 10-15 cm-rel lett volna magasabb! Ismét igazi dzsungeltúra feeling volt: hol a kajak alját koptatva próbáltam megkeresni a meder mélyebb részeit, hol kipattanva a kajakból húztam magam mögött.
Néztem a térképet, hol lehet a következő vízbetáplálás, ami megmenthet. 5,5km-re jelölt a térkép egy balról csatlakozó medret, de száraz volt, mint az evezőlapátom. Valójában egészen a Bruck an der Leitha városig tartó 21 km-en így haladtam. Egyedül ami feledtette a fáradozást az a látvány volt. Erdei alagútban, őzek és kócsagok társaságában úgy haladtam el települések mellett, hogy szinte észre sem vettem.
Bruck közelében egy hódgátba botlottam,(nem , ez a felső kép nem az, csak egy kidőlt fa 🙂 ) amin persze egyszerűen átsiklottam, nem úgy mint a következő 4 kőzáráson. Megpróbáltam egyen lecsorogni, de fennakadtam. 🙂
Sziklákon átemelés, unalmas. 🙂 A vasúti híd és a 10-es út hídja között még meg-megakadt a kajak a meder aljában, de a balról becsatlakozó csatorna ismét elég vizet hozott magával. Fellélegezhettem.
A kenukalauzokban innen számítják a Lajta evezhető szakaszát, innen már sínen vagyok. 🙂 Lesz még 1-2 bedőlt fa, és egy átemelés Gattendorfnál, de ennyi. Az előző 21 km kínszenvedés után könnyedén suhantam, az sem zavart, hogy közben enyhén eleredt az eső. A fák esernyőként borultak a folyó fölé. Kétségkívül ez a Lajta egész évben evezhető legszebb szakasza. Figyelni kell azonban a bedőlt fákra. Van, hogy teljes széltében elrekesztik az utat. A part meredek, egyetlen mód, ha a fán keresztül húzod a kajakod. Volt egy teljesen friss döntött fa is, kajakkal épp hogy átfértem egy “kiskapun”.
Gattendorfi zsilipnél jobb oldalt kiszedtem a kajakot és tábort vertem. 56,4 km-t sikerült megtennem röpke 10 óra alatt. Ideje volt vissza pótolni az elvesztett kalóriákat. Az alkalmazás szerint 4400 kalóriát használtam el, bár nem számolta a kajak súlyát, és hogy húzni vonni is kellett, nem csak evezni. 🙂
Mai menü rizs és kimchi sajtkockákkal megspékelve. Erre rádobtam még egy tábla csokit, és máris jobb színben látszott minden. Innen 32,6 km a Lajta torkolata, onnan pedig árral szemben a Mosonin további 22-23 km. Ha minden jól megy holnap este otthon is lehetek. Ezzel a tudattal tértem nyugovóra a zsilipen pihenő tőkés és mandarinrécék társaságában.
Reggel relatív frissen ébredtem, a nap is kisütött, ezért amíg a reggelit elkészítettem és összepakoltam a táborhelyet, kiraktam száradni a neoprén cuccokat és az evezős pólómat. Fontos, hogy ilyenkor mindig mindent vigyünk magunkkal! Ne rontsuk a vízi vándorok hírnevét. Hagyjuk úgy a helyet, ahogy találtuk, vagy még tisztábban.
A hallépcső torkolatánál vízre tettem a kajakot és megindultam az utolsó napi szakaszra. Az erőmű turbinája felől erős áramlat érkezik, ezért itt óvatosan közelíts!
Még el sem hagytam a falut, máris újabb átemelés egy kőzárás miatt. Magasabb vízállásnál lehet járható, de most nagyon látszódtak a hullámtörő sziklák, így nem rizikóztam.
Gattendorf után teljesen megváltozik a táj, idáig erdős részen kanyargott a Lajta, innen viszont mezőgazdasági területek, ligetek mentén, ahol fetűnt, hogy egyre több a nádas. Nickelsdorfig rengeteg helyen karcoltam a medret.
Magyarországi szakaszon, Márialigetnél ketté válik a Lajta, az eredeti meder méterekkel alacsonyabban folytatódik, és most alig pár cm víz volt benne. Az eredeti terv az volt, hogy ezen haladok tovább, de jelenleg járhatatlan volt.
A Márialigeti Malomnál át kellett emelni, viszont hangulatos, fákkal borított kis csatornán suhantam tovább ezen a gyors folyású szakaszon.
Egy órán belül a mosonmagyaróvári zsilipnél találtam magam.
Épp 13 óra volt, gondoltam rengeteg időm maradt estig hazaérni, így megpihenek, és főzök egy ebédet. Milyen jó, hogy Klaudia egy hétre elegendő élelmet csomagolt nekem. Mai ebéd: bulgur és vöröslencse kolbásszal. 🙂
Bő egy órányi pihenő után a Malomági-Lajtán folytattam az utat, keresztül az egész városon, míg végül kiértem a Mosoni-Dunára.
Feleveztem a Vizisport Egyesület stégjéig, ahol wingre cseréltem a lapátot. Árral szemben mégis csak jobb ha nagyobb felületű tollal hajtom a kajakot.
Jó kis edzés lesz ez a hétvégi Árral szemben a Mosonin kvalifikációs túrára.
Kereken 15 órakor indultam tovább, és pár folyadékbepótló megálló kivételével végig egyhuzamban evezetem Dunakilitire.
Ha nem is eredeti terv szerint, de sikeresen hazaérkeztem 2,5 nap alatt. Egy újabb őrült terv kipipálva.
Amint sikerül megvágni, feltöltök egy videós anyagot is a Youtube csatornánkra.