WACHAU- kajaktúra
WACHAU- A Duna osztrák ékköve kajakperspektívából
A DUNA LEGSZEBB ARCAI túra sorozatunk részeként egy hétvégére invitálunk benneteket a történelmi jelentőségű Ybbs – Melk – Dürnstein dunai útvonalára, ahol rengeteg kastély, várrom és apátság mellett fogunk elhaladni.
“A vidék az őskor óta lakott, amelyre tanúbizonyságul szolgálnak a közelben előkerült 32 ezer éves galgenbergi és 26 ezer éves willendorfi szobrocskák…
… festői fekvésű, nagy múltú szőlőtermesztő táj….
A 17–18. századtól mindinkább a barokk stílus kezdett eluralkodni a Wachau völgyének szakrális építészeti képén: új templomok és kápolnák épültek, de több középkori kolostort és apátságot is jelentősen átépítettek ebben a korban pl. a melki, dürnsteini, schönbüheli apátságokat “
/ wikipedia/
Az aktuális időpontokat és árakat a webshop menüpont alatt találod.
WACHAU- kajaktúra program:
1.nap:
08:00 találkozó Ybbsben.
Megismerkedünk egymással és a felszereléssel, felfrissítjük biztonság- és evezéstechnikai ismereteinket majd bepakolás után remélhetőleg 10 óra tájban belecsapunk a vizes élvezetekbe.
10:00 – 18:00 A csapat szintjétől, lelkesedésétől, tempójától függően a következő lehetőségek várnak benneteket:
- A: Kajak perspektívából Ybbs – Weitenegg( itt az erőmű mellett 2-szer átemelünk az Öreg-Duna medrében,és közben ebédszünetet tartunk) – Melki apátság – Schönbühel kastély (26km)
- B: Kajak perspektívából Ybbs – Weitenegg( itt az erőmű mellett 2-szer átemelünk az Öreg-Duna medrében,és közben ebédszünetet tartunk) – Melki apátság – Schönbühel kastély – Aggstein romjai – Willendorf – Hinterhaus várromja – Spitz an der Donau kábeles kompja – Dürnstein (49 km)

A Duna relatív gyorsan folyik ezen a szakaszon, így átlagos tempót diktálva is 7-8 km/h tartható. A túravezető a B-menüt ajánlja! De rajtatok áll melyik távot választjuk. Ezt legkésőbb a túra megkezdése előtt közösen döntjük el, és ennek függvényében még az indulás előtt az esti táborhelyre visszünk egy autót, így rövidítve a haza indulás előtti logisztikai várakozást.



18:00-ig érkezés a táborhelyre.
- A: .Schönbühel Camping( 26km)
- B: Wachau camping Rossatz (49 km)
18:00-tól: Sátorverés, energiaszint visszatöltése, bandázás, esetleg fakultatív programok, mint városnézés, borászatok látogatása. Az egyik autó elszállítása a következő napi célba.
2.nap:

09:00 indulás, Szóval az összepakolással és reggelivel eddig készülj el, mert a kajak nem “vár”. 😀
09:00 – 16:00 Az előző napi táv függvényében az alábbi látványosságok mellett haladunk el:
- A: Aggstein romjai – Willendorf – Hinterhaus várromja – Spitz an der Donau kábeles kompja – Dürnstein (23 km)
- B: Dürnstein – Krems – Altenwörth erőmű( átemelés az Öreg-Duna mederbe) (28 km)
Ezen a szakaszon nincs már annyi látványos várrom és kastély, viszont a természet látványa még mindig megér egy misét.

16:00-ig célba érkezés
- A: Oberloibenbe
- B: Altenwörthbe
16:00-19:00 Amíg az autókat intézzük, a többieknek:
- A: a dürnsteini apátság és a közeli borászatok meglátogathatók.
- B: Pihenés, élmények megbeszélése…
Majd pakolás.
19:00 indulás hazafelé
21:00 érkezés Mosonmagyaróvár környékére
Szállás:
A túravezető személy szerint a vadkempinges táborozást részesíti előnyben, viszont a táj védelem alatt áll, ezért kempingben szállunk meg. Kemping felszerelést ( sátor, hálózsák,matrac) mindenki hozzon magával.

Étkezés: egyénileg.
Mindenki szerezzen be 2 napi hideg élelmet. Ezt akár a helyszínen is megtehető.
Ajánlott a vadkempinges reggeli, mint zabpehely, rántotta..
Napközben olajos magvak, aszalt gyümölcsök, csokoládé…
Vacsora lehetőség a kempingek éttermében(előjegyzés szükséges).
Hazaút: Miután Ybbsből visszahoztuk a járműveket ugyanúgy ahogy jöttünk.
Lehetőség van rá, hogy akár szombat este a kempingbe hozzuk az autókat.
WACHAU- kajaktúra résztvevők száma , kinek ajánljuk:
6 fő
Olyan kajakosoknak ajánljuk, akik kontrollálni tudják a kajakot folyóvízben is, vannak ismereteik és minimális tapasztalataik az áramlástanról. Ha már eveztél velünk legalább egyszer, vagy részt vettél workshopunkon igazolhatjuk a megfelelő a tudásod. Kajakszüzeknek ezt a túrát a gyors folyású szakaszok miatt biztonsági szempontból nem ajánljuk.
A túra minimum 4 résztvevővel kerül megrendezésre.
Túravezető: KayakCrazyRic
Az aktuális időpontokat és árakat a webshop menüpont alatt találod.
A túradíj tartalmazza a profi túravezetést és a felszerelést (kajak, mellény, evező)
Egyénileg fizetendő extra díjak:
- Utazás
- Extrémsport biztosítás
- A napi élelmet mindenki egyénileg intézi, a beszerzésben segítünk. Helyszínen van szupermarket.
- Kemping- és túrafelszerelés bérlése , amennyiben nincs sajátod.
- Esetleges fakultatív programok belépői:
- Szállás árak Rossatz / Stumpfer kb.15 euro/fő
Jelentkezési határidő: a létszám betöltéséig.
Részvételi feltételek:
- visszaigazolt jelentkezés
- vízbiztos úszástudás
- Kajakos tapasztalat, vagy a túra előtt 1-2 túranap a KayakCrazy szervezésében.
- Kitöltött, aláírt felelősségvállalási nyilatkozat leadása.
- egészségügyi alkalmasság és megfelelő túrafelszerelés
- extrémsport biztosítás
- az adott országba beutazáshoz szükséges igazolások megléte: covid-teszt, oltási igazolás…stb.
Lemondás
2 vagy több napos túrák és workshopok esetén:
- Ha a túra miattunk, vagy a covid-rendelkezések miatt nem valósul meg, a túra díját visszatérítjük.
- Ha az utazást az indulás előtt több mint 60 nappal mondod le, a túra díját visszatérítjük.
- Amennyiben a program megkezdése előtt 59 és 30 nappal lemondod, a túradíj 50% -át térítjük vissza.
- Amennyiben a program megkezdése előtt kevesebb mint 30 nappal mondod le, akkor nem jár visszatérítés, azonban a túrát átruházhatod, ha találsz magad helyett más jelentkezőt.
Javaslom magaddal hozni:
- évszaknak megfelelő több szett gyapjú ill. technikai aláöltözet
- neoprén cipő/ vizicipő
- gázfőző
- kulacs, evőeszköz és edénykészlet
- szárazzsákok hálózsáknak, derékaljnak, ruháknak, sátornak, inkább több apróbb, mint egy hatalmas ( gondolj bele hogy pakolod be a kajak tároló rekeszekbe!
- könnyű sátor( ami befér a kajakokba – feldobható quechua sátor erre nem alkalmas)
- derékalj és évszaknak megfelelő hálózsák
- vízálló fényképezőgép és telefontok
- powerbank és/vagy napelemes töltő
- wc papír
- szúnyogriasztó, naptej
- napszemüveg
- sapka
- esőfelszerelés
- túracipő
- szükséges gyógyszerek


705
KayakCrazy
🇬🇧 At KayakCrazy we love unique kayak adventures spiced with a pinch of challenge to gain life
🇬🇧 Playground for the weekend workshop.
#seakayaking#paddle
and #rescue #technique #workshop at #lakebalaton in #hungary![]()
🇭🇺 Játszótér a hétvégi tengeri kajakos workshopra. #tengerikajak #evezés és #mentéstechnikai #workshop a #balaton -on.
@kayakcrazyric #seakayak #kayakguide KayakCrazy
Ha a közelben vagy és beugornál, van még szabad kajak. 🤪
🇬🇧 Hands up🙋♀️ if you know of any better partner rescue techniques! 🤣
At our seakayak partner and self-rescue workshops you can try at least 5 other fast and safe solutions that surely works on wavy sea and cold water as well.
If you also would like to be prepared to avoid capsizeing check the comments for the event links!![]()
🇭🇺 Kezeket fel🙋♂️, aki tud jobb társmentési technikát! 😆
Tengerikajak workshop-jainkon legalább öt gyors és biztonságos társ- és önmentési technikát próbálhatsz ki, amelyek garantáltan működnek hullámos tengeren és hideg vízben is.
Ha szeretnél még a borulás megelőzésére is felkészülni, betettük neked kommentbe a következő workhshopok linkjét!
🇭🇺 KayakCrazy jelenti, hogy a Mosoni 100 teljesítmény túra kemény 2 fővel sikeresen lezárult. 🤪
Magas vízállás miatt lassabb sodrásban viszonylag kényelmes tempóban, 1-2 megállóval, alig több mint 11 óra alatt teljesítettük.
🇬🇧KayakCrazy reports that the Mosoni 100 endurance tour was successfully completed with a tough 2 people.
Due to the high water level, we completed it in just over 11 hours with 1-2 stops at a relatively comfortable pace in a slower current.
🇭🇺 Valaki, egy ingyenes kajaktúrára szombaton? 🤔 Röpke 💯 km. 🤪![]()
www.kayakcrazy.hu/hu/endurance-mission-mosoni-100-kajakos-teljesitmenytura/![]()
🇬🇧 Some up for a gratis Kayaktrip at saturday? 🤔 Just 💯 km. 🤪